Bemutatkozás

Bemutatkozás

Szeretettel köszöntjük a Baby Bocsok honlapján!

Temesvári István vagyok, a bölcsődét fenntartó alapítvány elnöke.

Bölcsődénket családi házas környezetben, zöld övezetben hoztuk létre 2007 márciusában. A belső tér kialakításánál elsődleges szempont volt a gyermekbarát szín és formavilág, amit mi álmodtunk meg, hiszen az egészséges testi, lelki, szellemi fejlődés alapja a biztonságos és barátságos környezet.

Célunk, hogy érzelmi biztonságot nyújtó, derűs, szeretetteljes, elfogadó, értő, fejlesztő bölcsődei légkörben nevelkedjenek a gyerekek. Ezt támogatja magasan képzett gondozónőink csapata, akik szívvel lélekkel, elhivatottsággal foglalkoznak a gyerekekkel. Alapítványi bölcsődeként lehetőségünk van olyan rugalmas szakmai program összeállítására, mely maximálisan gyermekközpontú és számos plusz szolgáltatást tud nyújtani, mint például kirándulások, szülinapi bulik, angol nyelvű foglalkozások.

A gondozáson felül fontos szempontnak tartjuk a gyermekek korának megfelelő egyénre szabott fejlesztést. A szülőkkel való szoros kapcsolatnak köszönhetően jól ismerjük a gyermekek igényeit, így válik személyre szabottá fejlesztési programunk.

A bölcsödében lerakjuk az egészséges életmód alapjait, elősegítjük a jó szokások kialakítását. Tiszta, szűrt ivóvizet, vitaminokat, rengeteg friss zöldséget és gyümölcsöt illesztünk be az étkezésekbe. A főétkezésekhez az ételeket bevizsgált, minősített, dietetikussal rendelkező szolgáltató szállítja mindennap, frissen.

Célunk a gyerekekkel megszerettetni a rendszeres testmozgást, úszás – vízhez szoktatás vagy a zenés torna révén. Zenebölcsiként is működünk, így naponta ritmusos mondókák, zenével egybekötött mozgásos gyakorlatok teszik színesebbé a bölcsődei életet.

Igyekeztünk minden hasznos információt elhelyezni honlapunkon a jelentkezéssel és a bölcsődei élettel kapcsolatosan, tekintse meg! Keresse fel Facebook oldalunkat is!

Jó böngészést kívánunk!